The Dreams Come True Sometimes♥

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi kihagyás után hozom csak az új részt, de mostanság nincs túl sok időm. Tényleg sajnálom! Viszont most itt a rész szóval jó olvasást! Puszi♥

7.

-Ébredj bogárka!-suttogta a fülembe. Csak egy halk nyöszörgésre futotta tőlem majd átfordultam a másik oldalamra és közelebb bújtam az illetőhöz. Karjai a derekamra fonódtak és még közelebb húzott magához. Beszippantottam jellegzetes illatát és ismét átléptem az álom világ küszöbét. Fantasztikus álomból bátyám hangos kiabálása ébresztett fel. Nyűgösen szerettem volna átfordulni a másik oldalamra de nem ment. Két erős kéz annyira szorított magához hogy mozdulni se tudtam. Óvatosan kinyitottam a szemeimet és felvezettem tekintetem a mellettem fekvőre. Csaszi volt. Azt hittem hogy az egészet csak álmodom de nem. Mérhetetlen boldogság öntötte el a szívemet ugyanakkor féltem is. Ezt hogy magyarázzuk meg a bátyámnak? Mert azt biztos nem fogja elhinni ami valójában történt. Ő nem az a fajta. Közben Csaszi is ébredezni kezdett ami nem lepett meg hisz bátyám kicsit sem próbált meg halkabban beszélni.

-Kori nyugi már!-ültem fel miután kezei elengedték derekamat.

-Én még nyugodt vagyok! De ha két percen belül nem mondjátok meg hogy mi a jó büdös francot kerestek egy ágyban nem állok jót magamért!-morgott közben pedig kezeivel össze-vissza hadonászott.

-Nem történt semmi olyan amire te gondolsz!-szólalt meg Csaszi is.

-Nem úgy látszik! Hogy keveredtél a húgom ágyába?-szemei csak úgy izzottak a dühtől. Kezd kicsit elfajulni a dolog. Azt hiszem közbe kell lépnem mielőtt elfajulnának...

-Elég volt Kornél! Nem történt semmi az ég egy adta világon! Csaszi megpróbált felébreszteni de én visszaaludtam és gondolom Ő is. Ennyi. Miért kell rögtön kombinálni?-néztem rá.

-Mert mindenki tudja hogy fiú és lány között nincs barátság. És ebbe ti is benne vagytok! Nem tudtok úgy nézni egymásra mint barátok-oké nekem itt volt elég.

-Elég volt. Elegem van belőled meg a folytonos veszekedésből. Mindig meg akarod mondani mit csináljak pedig nem vagy az apám! Nagylány vagyok tudok magamra vigyázni! Ennyi kész vége!-mondtam majd kipattantam az ágyamból és bezárkóztam a fürdőmbe. Még egy hete sem vagyunk itt de ez már a második veszekedésünk. Utoljára 15 éves voltam mikor ennyit veszekedtünk. És annak a vége nem lett valami rózsás. Depis hangulatomat nem próbáltam meg leplezni.

A stadion felé sétálva is a csapattól lemaradva sétáltam. Napszemüveg az arcomon sapka a fejembe és egy hatalmas sál amivel próbáltam eltakarni az arcomat. Részben a hideg részben pedig a fotósok miatt is. Ma már meccs van az Ausztrálok ellen szóval egész nap nagy volt a hajtás. Én nagyrészt kimaradtam a dolgokból. Szükségem volt a magányra. Gondolkodnom kellett azon hogy ha netán tán véletlenül mi ketten Csaszival összejönnék akkor mit szólnának hozzá a többiek. Valószinüleg páran örülnének és páran mint például Kori ellenezné a kapcsolatunkat. Vagy nem tudom. A meccs kezdetére én is megerőltetem magam és a kispadhoz sétáltam.

-Minden rendben?-nézett rám Mocsai Lajos.

-Persze!-eresztettem meg egy halvány mosolyt.

-Gyere!-intett a fejével majd elindult a pályához. Csendben kicsit lemaradva követtem. A játékosok ismét kör formába álltak Mocsai Lajos állt középen én pedig közvetlen mögötte. Nem értettem miért kell nekem is itt leni. Kicsit kínosnak éreztem a helyzetet ezért kitartóan bámultam a padlót.

-Kezeket!-hangzott fel Harsányi Levente hangja. Mocsai Lajos elkapta az én kezemet is majd a kupac tetejére helyezte.

-Kettő három!-kiabált jellegzetes mély hangjával.

-Magyarok!-ordítottak a fiúk majd szétszéledtek. Én sokkoltam sétáltam vissza a helyemre. Szóval ez most azt jelenti hogy én is hivatalosan keret tag lettem? Ez így fura nem? A meccs közben elkezdődött. Én lélekben még mindig máshol jártam ezért úgy nagyjából az egész első félidő kiesett. Csak annyi van meg hogy a bátyám és Csaszi biztos nem játszottak. Aztán az jön hogy Csaszi hét méterest dob és be is talál. Egy apró mosoly kúszik az arcomra majd megpróbálok a játékra koncentrálni. 

Kornél kelti fel a figyelmemet hisz gólt lőtt, majd rögtön utána Csaszi is. Aztán megint fázis szakadás és utána Csaszi dupla! Nem tudtam megállni hogy ne mosolyogjak azokban a percekben. És ez a mosoly még elég sokszor jelent meg arcomon hisz Csaszi remek formában volt rengetegszer betalált. Az utolsó hét méteres gólja után rám mosolygott ezzel úgy éreztem hogy ezt a gólt nekem szánta. Én is elmosolyodtam már csak a gondolatra is. A fiúk négül 13-43-ra legyőzték az ausztrálokat. Mocsai Lajos büszke volt csapatára és mindenkit megdicsért a végén.

~2 órával később a szállodában~

Az ágyamon fekszem és bámulom a fehér plafont. Nem igazán köti le a figyelmemet de ez van. A szoba társaim is elvonultak gondolom alszanak vagy valami ilyesmi. Csak én unatkozom. Átfordultam a hasamra és úgy döntöttem megpróbálom magam álomba erőszakolni. Már épp sikerült is mikor az éjjeli szekrényemen lévő telefonom csipogni kezdett jelezvén hogy SMS-em érkezett. A szív baj kerülgetett és még az eget is leszidtam de azért megnyitottam az SMS-t.

"Tudnál nekem hozni egy csomag zsepit? Kicsit megfáztam! Csaszi xx"

Állt az üzenetben. Komolyan ezért képes volt írni?! Hát oké. Erőt vettem magamon és szereztem a portáról 1 csomag 100-as zsepit. Csaszi szobájához érve kopogtattam majd egy igen után be is mentem, de csak pár lépest tettem nem szándékoztam maradni.

-Tessék zsepi!-dobtam oda hozzá. Szerencsére sikerült elkapnia.

-Köszi!-eresztett meg egy halvány mosolyt. Tényleg elég rosszul nézett ki.

-Biztos jól vagy?-néztem rá.

-Persze csak egy kis megfázás!-legyintett.

-Rendben akkor én megyek is!-intettem majd kiléptem a szobából.