The Dreams Come True Sometimes♥

10.

Másnap kora reggel már a stadionban találtam magam. A fiúk bármennyire is erősködtek nem maradtam otthon. A fiúk nyújtásokkal kezdték a bemelegítést majd labdajátékkal amibe engem is bevontak. Kori passzolta nekem én pedig Csaszinak aki vissza Korinak és így tovább. A labdajátékok soha nem voltak az erősségeim ez most is meglátszott. Már másodjára dobom félre a labdát.
-Bocsi Csaszi!-szabadkoztam-Asszem inkább kiszállok!-jelentettem ki.
-De miért?-háborodott fel a bátyám.
-Talán azért mert béna vagyok és folyamatosan mellé dobom?-tettem fel a logikus kérdést.
-Nem nem adhatod fel!-mordult fel a bátyám. Fura fejeket vágva méregettem és már épp futásnak szerettem volna eredni mikor bátyám elordította magát-Csaszi NE engedd!-én pedig már indultam is de nem jutottam messzire. Csaszi a derekam után kapott és szorosan tartott maga mellett.
-Engedj el!-kapálóztam de ezzel nem sikerült szabadulnom-Csaszi légyszi!-pislogtam rá kiskutya szemekkel.
-Kori megkegyelmezzünk neki?
-Hát nem is tudom!-dörzsölgette nem létező szakállát.
-Jaj ne csináljátok már!-morogtam.
-Csinálj vele amit akarsz!-kacsintott bátyám majd otthagyott minket.
-Ez most komoly?-háborodtam fel és utána akartam menni de rá kellett jönnöm hogy még mindig ölelő karok miatt nem tudok egy lépést sem tenni. Felnéztem a szemeibe és ismét bevetettem a kiskutya szemeket.
-Ne nézz már így!-nevetett fel-Elengedlek ha ma velem alszol!-pislogott rám ártatlanul.
-És mi van akkor ha nemet mondok?
-Akkor nem engedlek el!-vigyorgott.
-Utállak de oké!-egyeztem bele.

-Rendben akkor este várlak!-vigyorgott még mindig majd mielőtt elengedett volna még adott egy puszit az arcomra. Megráztam a fejem majd felmentem a lelátóra és onnan figyeltem ahogy immár fociznak a srácok.
~ 1 órával később. ~
A szekrényem előtt állok és azon tanakodom mit is kellene felvennem. Az állapotom rohamosan javult és már egy ideje hőemelkedésem sincs aminek kifejezetten örülök. De a ruha problémámat még mindig nem sikerült megoldani. Már vagy 10 perce állok a szekrényem előtt egy szál fehérneműben. Nem zavartatom magam hisz a fiúk kopogás nélkül nem szoktam bejönni ha meg kopognak akkor gyorsan magamra kapom a köntösöm, ennyi az egész. Na szóval felsőt már sikerült találnom  és már csak 3 nadrág közöl kell választanom. Haladok.
-Szerintem legyen a középső!-szólalt meg egy hang a hátam mögül. Ijedtemben egy hatalmasat sikítok majd a hang irányába kapom a fejem.
-Te meg hogy kerülsz ide?-néztem rá nagy kitágult szemekkel.
-Gondoltam segítségre szorulsz!-rántotta meg a vállát-De felőlem jöhetsz így is! Tudod nagy szexi vagy!-kacsintott.
-Na jól van kösz hogy benéztél de távozhatsz is!-mutattam az ajtóra.
-Jól van megyek már!-nevetett fel majd elindult kifelé-De biztos ne segítsek?-fordult még vissza.
-Viszlát Gábor!-integettem és az előbbi kérdését elengedtem a fülem mellett.

Miután kifáradt bevonultam a fürdőbe majd gyorsan magamra kapkodtam a ruhákat. Miután mindannyian végeztünk autóba ültünk és meg sem álltunk a stadionig. A meccs elején rögtön kaptunk egy szabaddobást de sajnos Csaszi nem tudta bedobni így marad az 1-1-es állás. Az első félidőben nem hagytuk hogy a spanyolok meglépjenek tőlünk tartottuk a tempót. A második félidőben azonban sorra jöttek a kiállítások. Először Schuch Timuzsin majd Nagy Laci, és végül Kornél. Igaz a másikaktól is álltak ki páran de ez bennünket sokkal jobban megviselt. A támadásokból kevés gólt tudtunk szerezni és a védekezésünk is eléggé szétesett. Hiába lőttünk kapura azt vagy blokkolták vagy a kapus kivédte. Nagyon elcsesztük a második félidőt ezt bevallhatjuk. Amint vége lett a meccsnek az arcokról az elkeseredetséget lehetett leolvasni. Mocsai Lajos próbált lelket önteni csapatába ahogy én is. A hazavezető után több emberrel is beszélgettem hátha így könnyebben túllépnek majd a vereségen. Nem hiába tartja a mondás: Ez a sport ág a szerelmünk, a szerelemért pedig áldozunk. Miután mindenkibe sikerült egy csepp lelket öntenem felmentem a saját szobámba. A fiúk már pizsamában ( ezalatt egy pólót és egy bokszert értek) na szóval már pizsiben vacsoráztak. Mielőtt én is nekiálltam volna elfogyasztani a vacsimat vettem egy gyors zuhanyt.
-Gyere baby aludjunk!-karolta át a derekam Ő.
-Tudod drága ez nem jön be!-ráztam a fejem majd kiszabadultam öleléséből.
-Csak egy próba volt!-kacsintott-Na gyere!-fogta meg a kezem majd maga után húzott az Ő szobájába. Az én és az Ő szobája elég hasonló volt talán az ágya volt nagyobb. Fogtam magam és eldőltem a hatalmas ágyon. Belesüllyedtem a puha párnákba és csak élveztem a kényelmet.
-Km!-köszörülte meg drága szoba társam a torkát-Tudod ez az ágy két személyes nem egy. Szóval helyezd arrébb a formás hátsódat!-tapsikolt. Jót nevettem de azért arrébb mentem hogy neki is legyen helye. Kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyban magunkra húztuk a takarót majd Csaszi karjaiban elaludtam.

Sziasztok. Tudom ezer éve nem volt friss. Ez az én hibám. Viszont most úgy döntöttem az iskola kezdés előtt még be szeretném fejezni ezt a történetemet. Szeptembertől egyeltalán nem lesz időm írni, minden erőmmel a tanulásra kell majd koncentrálnom. Így hát ez a megoldás maradt. Remélem páran még maradtatok és olvassátok a történetet. Ennyi lettem volna. Puszilok minden idetévedőt! :) ♥

ÚJ BLOG!!!

KATT IDE!!

Bloglovin!

Sziasztok! Nem tudom hallottátok-e arról, hogy hamarosan megszűnik a Google Reader. Ami annyit jelent, hogy nem fogjátok látni az új bejegyzéseket. Viszont ha mégis szeretnétek olvasni akkor regisztrálnotok kell a Bloglovin-ra! Ott követnetek kell és már csak azt kell figyelnetek, hogy mikor is lesz friss. Remélem mindnél többen velem tartotok majd!
SZÓVAL ITT KÖVETHETTEK! :))

The Dreams Come True Sometimes♥

9.

-Ahjj!-nyöszörögtem majd az éjjeli szekrényen kezdtem el gyógyszer után kutakodni.  Amint találtam azonnal bevettem és simán víz nélkül is lenyeltem. Vártam úgy fél órát hogy hasson de semmi. Nyöszörgésemet úgy próbáltam elnyomni hogy a fejemet a párnába fúrtam. Remélem hogy így nem hallja meg senki. De sajnos nem volt szerencsém. Pár perccel később nyílt a szobám ajtaja majd csukódott is. Abba az irányba fordítottam a fejem és megpillantottam Csaszit. Leült az ágyam szélére tekintetével arcomat fürkészte.
-Jól vagy?
-Üüm!-ráztam a fejem-Fáj!-tettem a kezem a hasamra. Komolyan olyan voltam mint egy óvodás kisgyerek de jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé.
-Gyógyszer vettél be?-kérdezte én pedig bólintottam-Szóljak Korinak?-már csak az kéne hogy a bátyám idejöjjön biztos bevitetne a kórházba mert szerinte ez már nem normális hogy ennyire fáj a hasam. Megráztam a fejem-Itt maradjak?-tette fel az újabb kérdést. Hevesen bólogatni kezdtem majd arrébb mentem hogy Csaszinak is legyen helye. Betakart mindkettőnket kezeit a derekamra fonta és simogatni kezdte a hasam alját. Lehelete csiklandozta a nyakamat a hideg futkosott hátamon érintésétől. Hallottam szíve egyenletes dobogását aminek hatására sikerült elaludnom. Reggel, bár nem vagyok benne biztos hogy reggel volt, na szóval mikor felébredtem a szőkének nyoma se volt. Ezt szomorúan vettem tudomásul de annak örültem hogy a hasam már nem fájt. Gyorsan megmértem a lázam és boldogan tapasztaltam hogy már csak hőemelkedésem van. Bevonultam a fürdőbe vettem egy frissítő zuhanyt majd úgy ahogy összekapartam magam.

Már nem festettem olyan szörnyen mint tegnap. Levonultam a konyhába ahol azt hittem egyedül leszek de csalódnom kellett. Csaszi fözöcskézett épp. Halványan elmosolyodtam majd közelebb mentem hogy jobban szem ügyre tudjam venni mit is csinál.
-Segítsek?-kérdeztem. Rám kapta a tekintetét, talán kicsit meg is rémült de hamar rendezte vonásait.
-Nem kell köszi! Jobban vagy már?-simított végig a karomon.
-Már igen!-bólintottam. Helyet foglaltam a pultnál Csaszi pedig úriember módjára kiszolgált. Rántotta volt a menü hozzá gőzölgő tea. Nem sokat ettem nem volt éhes de persze megdicsértem amiért ennyire kitett magáért.
-Jó reggel gyerekek!-jött be a konyhába bátyám.
-Neked is!-válaszoltunk szinte egyszerre.

~ 1 órával később~

Valaki már vagy fél perce kopogtat az ajtón de senki nem hajlandó azt kinyitni. A két srác belemerült a tévé nézésbe annyira hogy arról is elfeledkeztek hogy beteg vagyok és elvileg nekik kéne ajtót nyitni. De nem nekem kell ez is megcsinálnom. Elkullogtam az ajtóig majd kicsit mérgesen kivágtam azt. 5 fiúval találtam szembe magam.
-Hát ti mit kerestek itt?-néztem rájuk furán.
-Hallottuk hogy beteg vagy ezért gondoltuk meglátogatunk!-magyarázta meg a szitut Máté.
-Ja. Hát ez kedves tőletek! Gyertek beljebb!-álltam arrébb az ajtóból.
-Hoztunk csokit is!-nyújtotta át az édességet Laci.
-Oh köszönöm!-ölelgettem meg Őket.
-Csasziék?-érdeklődött Szabi.
-Tévéznek!
-És mi megy?-kiváncsiskodott Geri.
-Kosárlabda asszem!-ahogy kimondtam a fiúk már itt sem voltak. Furán néztem rájuk nem értettem miért kell ennyire nagyon nézni ezt a meccset. De oké. Elvonultam a konyhába előkerestem a fagyasztóból a jég krémet majd bevonultam vele a szobámba. Úgy fél óráig tartott ki a hideg édesség és már mentem volna az utánpótlásért mikor a fiúk vágódtak be a szobámba.
-Mit szeretnétek?-sóhajtottam.
-Mi semmi különöset!-rázta a fejét Laci-De amúgy lehet Csaszi szeretne valamit! Nem?-fordult az említett felé aki úgy hátba verte csapat társát hogy az jajdulni se nagyon tudott-Oké akkor mégse!-nyögte ki ezt a pár szót majd hátrább vonult hogy megbújhasson a többi fiú mögött.
-Öhm oké ha kiökörködtétek magatokat elmondhatnátok hogy miért is jöttetek!
-Ja csak azért hogy megkérdezzük nem-e jössz le velünk ebédelni!-vette át a szót Máté.
-Köszi a meghívást de asszem ezt most kihagyom. Az előbb ettem meg egy doboz jég krémet!-mutattam az üres dobozra.
-Az igen!-horkantott fel Laci mire tőlem kapott egy szúrós pillantást.
-És nekem nem hagytál?-vágta be a durcást Csaszi-Srácok valahonnan szereznünk kell jég krémet!-jelentette ki. Megráztam a fejem majd nagy nehezen kipateroltattam a srácokat a szobámból.

Sziasztok. Hosszú idő után ismét résszel jelentkezem. :D Remélem tetszeni fog. Jó olvasást. Puszi♥

The Dreams Come True Sometimes♥

8.

Ismét egy nap ismét egy fontos meccs. Ma Horvátország ellen kell majd bizonyítanunk, de ez úgy nehéz lesz hogy a csapat kapitányunk megfázott és két percenként zsepire van szüksége. De komolyan ennyire hogy fázhatott meg nem tudom.
-Oké srácok este a meccsen találkozunk! Gábor te pedig kúráld ki magad!-jegyezte meg Mocsai Lajos.
-Könnyű azt mondani!-morgott az orra alatt Csaszi. Hazaérve az volt az első dolga hogy beszerzett egy tonna zsepit én pedig mivel kedves vagyok főztem neki teát.
-Tessék ez idd majd meg!-tettem le elé a hatalmas bögre teát.
-Köszönöm angyal vagy!-nézett rám.

~ 1 órával később~

A szobámban fekszem az ágyamon és a tévét bámulom. Épp valami spanyol film dráma megy. Nem igazán köti le a figyelmemet de sokkal jobb mint például egy Top Shop.  Egy ideg zavartalanul csak a tévére koncentrál mígnem a hasamba erős szúró érzés nyíllal. Arcomra egy fájdalmas fintor ül ki majd az érintett területhez tapasztom a kezem hátha ezzel enyhíthetni tudok a fájdalmon. De sajnos nem. Percek múlva megunom a fájdalmat és a bőröndömben kezdek kutakodni egy fájdalom csillapító gyógyszer után. Úgy emlékeztem hogy tettem el de mint kiderült mégsem. Remek most el kell vitetnem magamat Korival a legközelebbi gyógyszer tárba. Sóhajtottam egy hatalmasat majd a nappaliba mentem. A kanapén Csaszi feküdt és valami újságot olvasott.
-Kori merre van?-kérdeztem meg. Elemelte az újságot a szeme elől majd engem vizslatott.
-Az előbb ment el egy sajtó tájékoztatóra. Miért?-húzta fel a szemöldökét.
-Mert meg szerettem volna kérni hogy vigyen el a gyógyszer tárba, de akkor mindegy!-legyintettem.
-Ha akarok én szívesen elviszlek!-ajánlotta fel a szőkeség.
-Köszi aranyos vagy de azt hiszem kibírom!-küldtem felé egy mosolyt majd visszamentem a szobámba. Lefeküdtem és próbáltam úgy helyezkedni hogy ne fájjon annyira. Elsőnek úgy tűnt sikerül is csillapítanom a fájdalmat de aztán csak az lett belőle hogy még jobban görcsölni kezdtem. Nagy nehezen feltápászkodtam majd visszamentem a nappaliba Csaszihoz.
-Figyel el tudnál vinni mégis? Asszem még sem vagyok valami jól!-fogtam a hasam alját. Még az állás is nehezemre esett annyira görcsöltem. Komolyan azt hittem bármelyik pillanatban összeesem. Hamarosan két erős kezet éreztem meg a derekamon amelyek erősen tartottak és nem hagyták hogy elessem.
-Persze elviszlek, de biztos jönni akarsz? Alig állsz a lábadon!-végig a szemembe nézett ahogy én is. Szemeiből őszinte aggódást olvastam ki. Aggódik értem.
-Persze, pár perc és jobban leszek!-vettem mély levegőket. Ezek megtették a hatását pár pillanat múlva már nem volt annyira elviselhetetlen a fájdalom. Csaszi úriember módjára rám adta a kabátot hogy azért mégse fázzak meg majd elindultunk a parkolóba. Egész végig szorosan tartott maga mellett úgy vigyázott rám mintha egy porcelán baba lennék. Kinyitotta nekem az ajtót majd miután beszálltam Ő megkerülte a kocsit és beült mellém.
-Ha rosszul vagy szólj oké?-nézett rám majd beindította a kocsit. Én csak bólintottam egy aprót majd a fejemet az üveghez nyomtam és figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat. Szerencsére hamar megérkeztünk így a gyomrom sem fordult fel. Mindketten kiszálltunk majd Csaszi ismét átölelte a derekamat és megindultunk befelé. Amint ránk került a sor kértem a megfelelő gyógyszerből plusz még láz csillapítót is vettünk amire nem tudom miért volt szükség. A hazavezető út már kevésbé ment zökkenő mentesen. Sikerült majdnem kidobnom a rókát kétszer is. Végül fent a szobába már tényleg kijött belőlem az aznap megevett étel nagy része. Csaszi mind végig ott volt mellettem és egészen a szobáim kísért ahol jól betakargatott majd elment egy pohár vízért és visszatért egy halom gyógyszerrel és egy láz mérővel.
-De nem vagyok lázas!-bizonygattam miután bevettem a gyógyszereket.
-De elhiszed hogy az vagy? Mérd csak meg!-győzködött. Végül belementem és vártam hogy nekem legyen igazam. Amint végzett rögtön meg is néztem az eredményt.
-38.5!-mondtam ki. Hát úgy látszik mégsem nekem lesz igazam.
-Mondtam. Szólok Korinak oké?-csak bólintottam majd a fejem búbjáig betakaróztam. Úgy 10 perccel később csatlakozott Csaszihoz drága bátyám is.
-Nills! Ugye jól vagy?-pislogott rám.
-Persze kutya bajom!-legyintettem.
-Ahhoz képes hallom lázas vagy és hánytál is! Te nő személy!-rázta a fejét-Téged soha nem kerül el a betegség igaz?
-Hát nem!-ráztam a fejem.
-Ugye tudod hogy a ma esti meccsre nem jöhetsz?
-De én menni akarok!-ellenkeztem-Csak egy kis láz. Ha elmegyek attól még nem élsz semmi bajom.
-Nem hát. Még jobban belázasodsz aztán vihetünk a kórházba. Szépen itthon maradsz és nézel minket a tévében. Mi pedig megígérjük hogy sietünk haza igaz Csaszi?-húzta maga mellé barátját aki csak hevesen bólogatott.
-Hajj..oké!-egyeztem bele végül.
A fiúk úgy este 8 fele elindultak de előtte vagy százszor elmondták hogy ha van valami baj azonnal hívjak valakit. Hát oké. A meccs kezdetére a tévé elé tapadtam bal oldalamon egy csomag zsepivel jobb oldalamon egy pohár gőzölgő teával és gyógyszerekkel.

Az első percben már izgulhattam hisz Csaszi lőtt egy hetest de sajnos kihagyta. Az ötödik percben büszke lehettem hisz tesóm betalált az ellenfél kapujába. Aztán dühöngni kezdtem mert Csaszit kiállították. Még egy papír zsepit is eldobtam de sajnos nem találta el a tévét. Ezután nekünk nem igazán akart összejönni semmi. Kihagytunk egy hetest Korit is kiállították  aztán végül sikerült feljönnünk 15-11-re. A szünetben kaptam egy SMS-t Koritól amiben feltett egy csomó olyan kérdést hogy "Jól vagyok-e?" "Nem-e vagyok lázas?" meg ilyesmik. Miután visszaírtam neki már a második félidő is kezdetét vette. Az eleje megint nem úgy indult ahogy azt szerettük volna de a végére Nagy Laci és Csaszi is formába lendült. De végén sajnos így is kikaptunk 30-21-re. Csalódott voltam de szerintem ezzel nem voltam egyedül. A tévét kikapcsoltam  majd kimentem a konyhába és magamba tuszkoltam pár falat ételt. Épp végeztem a szállodai szoba ajtaja kinyílt és szinte beesett rajta a bátyám meg a jómadár barátja.
-Jól vagy? Nem történt semmi amíg távol voltunk? Mit csinálsz idekint?-bombázott a kérdéseivel bátyám.
-Jól vagyok, nem történt semmi és ettem. Még valami amire válaszolnom kell?-sóhajtottam fel.
-Egyenlőre nincs más!-rázta a fejét.
-Láttam a meccset!-tereltem a témát-Jók voltatok!-eresztettem meg egy halvány mosolyt.
-Lehettünk volna jobbak is!-mondta Csaszi.
-Majd máskor! De én asszem vissza megyek és veszek be még gyógyszert mert a fájdalom kezd visszatérni!-fogtam ismét a hasam majd elcsoszogtam a szobámba és bevettem egy tablettát.
-Nilla ha van valami szólj oké?-dugta be a fejét Kori-Kiálts és mi azonnal itt leszünk Csaszival!
-Rendben! Jó éjt!-búcsúztam.
-Jó éjt!-köszönt majd becsukta az ajtót.

Sziasztok! Tudom ezer éve nem volt rész, de megakadtam a történettel. Ígérem ezek után jobban fogok igyekezni! Viszont most egy kérdésem lenne felétek! Benne lennétek egy novella író versenyben? Én mostanság rengeteg novellát írok és gondoltam hátha ti is kedvet kapnátok hozzá! Nem feltétel kell Császár Gábor-ról szólnia a novellának ha akartok küldhettek például Justin Bieber-es novellát is! :D Aki benne lenne az a bejegyzés alatt kommenteljen vagy a chaten is írhat! A részhez pedig jó olvasást! Puszi!♥

The Dreams Come True Sometimes♥

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi kihagyás után hozom csak az új részt, de mostanság nincs túl sok időm. Tényleg sajnálom! Viszont most itt a rész szóval jó olvasást! Puszi♥

7.

-Ébredj bogárka!-suttogta a fülembe. Csak egy halk nyöszörgésre futotta tőlem majd átfordultam a másik oldalamra és közelebb bújtam az illetőhöz. Karjai a derekamra fonódtak és még közelebb húzott magához. Beszippantottam jellegzetes illatát és ismét átléptem az álom világ küszöbét. Fantasztikus álomból bátyám hangos kiabálása ébresztett fel. Nyűgösen szerettem volna átfordulni a másik oldalamra de nem ment. Két erős kéz annyira szorított magához hogy mozdulni se tudtam. Óvatosan kinyitottam a szemeimet és felvezettem tekintetem a mellettem fekvőre. Csaszi volt. Azt hittem hogy az egészet csak álmodom de nem. Mérhetetlen boldogság öntötte el a szívemet ugyanakkor féltem is. Ezt hogy magyarázzuk meg a bátyámnak? Mert azt biztos nem fogja elhinni ami valójában történt. Ő nem az a fajta. Közben Csaszi is ébredezni kezdett ami nem lepett meg hisz bátyám kicsit sem próbált meg halkabban beszélni.

-Kori nyugi már!-ültem fel miután kezei elengedték derekamat.

-Én még nyugodt vagyok! De ha két percen belül nem mondjátok meg hogy mi a jó büdös francot kerestek egy ágyban nem állok jót magamért!-morgott közben pedig kezeivel össze-vissza hadonászott.

-Nem történt semmi olyan amire te gondolsz!-szólalt meg Csaszi is.

-Nem úgy látszik! Hogy keveredtél a húgom ágyába?-szemei csak úgy izzottak a dühtől. Kezd kicsit elfajulni a dolog. Azt hiszem közbe kell lépnem mielőtt elfajulnának...

-Elég volt Kornél! Nem történt semmi az ég egy adta világon! Csaszi megpróbált felébreszteni de én visszaaludtam és gondolom Ő is. Ennyi. Miért kell rögtön kombinálni?-néztem rá.

-Mert mindenki tudja hogy fiú és lány között nincs barátság. És ebbe ti is benne vagytok! Nem tudtok úgy nézni egymásra mint barátok-oké nekem itt volt elég.

-Elég volt. Elegem van belőled meg a folytonos veszekedésből. Mindig meg akarod mondani mit csináljak pedig nem vagy az apám! Nagylány vagyok tudok magamra vigyázni! Ennyi kész vége!-mondtam majd kipattantam az ágyamból és bezárkóztam a fürdőmbe. Még egy hete sem vagyunk itt de ez már a második veszekedésünk. Utoljára 15 éves voltam mikor ennyit veszekedtünk. És annak a vége nem lett valami rózsás. Depis hangulatomat nem próbáltam meg leplezni.

A stadion felé sétálva is a csapattól lemaradva sétáltam. Napszemüveg az arcomon sapka a fejembe és egy hatalmas sál amivel próbáltam eltakarni az arcomat. Részben a hideg részben pedig a fotósok miatt is. Ma már meccs van az Ausztrálok ellen szóval egész nap nagy volt a hajtás. Én nagyrészt kimaradtam a dolgokból. Szükségem volt a magányra. Gondolkodnom kellett azon hogy ha netán tán véletlenül mi ketten Csaszival összejönnék akkor mit szólnának hozzá a többiek. Valószinüleg páran örülnének és páran mint például Kori ellenezné a kapcsolatunkat. Vagy nem tudom. A meccs kezdetére én is megerőltetem magam és a kispadhoz sétáltam.

-Minden rendben?-nézett rám Mocsai Lajos.

-Persze!-eresztettem meg egy halvány mosolyt.

-Gyere!-intett a fejével majd elindult a pályához. Csendben kicsit lemaradva követtem. A játékosok ismét kör formába álltak Mocsai Lajos állt középen én pedig közvetlen mögötte. Nem értettem miért kell nekem is itt leni. Kicsit kínosnak éreztem a helyzetet ezért kitartóan bámultam a padlót.

-Kezeket!-hangzott fel Harsányi Levente hangja. Mocsai Lajos elkapta az én kezemet is majd a kupac tetejére helyezte.

-Kettő három!-kiabált jellegzetes mély hangjával.

-Magyarok!-ordítottak a fiúk majd szétszéledtek. Én sokkoltam sétáltam vissza a helyemre. Szóval ez most azt jelenti hogy én is hivatalosan keret tag lettem? Ez így fura nem? A meccs közben elkezdődött. Én lélekben még mindig máshol jártam ezért úgy nagyjából az egész első félidő kiesett. Csak annyi van meg hogy a bátyám és Csaszi biztos nem játszottak. Aztán az jön hogy Csaszi hét méterest dob és be is talál. Egy apró mosoly kúszik az arcomra majd megpróbálok a játékra koncentrálni. 

Kornél kelti fel a figyelmemet hisz gólt lőtt, majd rögtön utána Csaszi is. Aztán megint fázis szakadás és utána Csaszi dupla! Nem tudtam megállni hogy ne mosolyogjak azokban a percekben. És ez a mosoly még elég sokszor jelent meg arcomon hisz Csaszi remek formában volt rengetegszer betalált. Az utolsó hét méteres gólja után rám mosolygott ezzel úgy éreztem hogy ezt a gólt nekem szánta. Én is elmosolyodtam már csak a gondolatra is. A fiúk négül 13-43-ra legyőzték az ausztrálokat. Mocsai Lajos büszke volt csapatára és mindenkit megdicsért a végén.

~2 órával később a szállodában~

Az ágyamon fekszem és bámulom a fehér plafont. Nem igazán köti le a figyelmemet de ez van. A szoba társaim is elvonultak gondolom alszanak vagy valami ilyesmi. Csak én unatkozom. Átfordultam a hasamra és úgy döntöttem megpróbálom magam álomba erőszakolni. Már épp sikerült is mikor az éjjeli szekrényemen lévő telefonom csipogni kezdett jelezvén hogy SMS-em érkezett. A szív baj kerülgetett és még az eget is leszidtam de azért megnyitottam az SMS-t.

"Tudnál nekem hozni egy csomag zsepit? Kicsit megfáztam! Csaszi xx"

Állt az üzenetben. Komolyan ezért képes volt írni?! Hát oké. Erőt vettem magamon és szereztem a portáról 1 csomag 100-as zsepit. Csaszi szobájához érve kopogtattam majd egy igen után be is mentem, de csak pár lépest tettem nem szándékoztam maradni.

-Tessék zsepi!-dobtam oda hozzá. Szerencsére sikerült elkapnia.

-Köszi!-eresztett meg egy halvány mosolyt. Tényleg elég rosszul nézett ki.

-Biztos jól vagy?-néztem rá.

-Persze csak egy kis megfázás!-legyintett.

-Rendben akkor én megyek is!-intettem majd kiléptem a szobából.

The Dreams Come True Sometimes♥

Meghoztam a friss! Jó olvasást!♥

6.

Reggel szörnyen rossz kedvel ébredtem és a fiúk már megint nem voltak sehol. Már kora reggel sikerült felidegesítenem magam ez már teljesítmény. Dühösen csaptam magamra a fürdő ajtaját és álltam be a hideg zuhany alá.

Ez a rossz kedv az öltözködésemen is meglátszodott. Komolyan ennél rosszabbul már fel sem tudtam volna öltözni. Ráadásul a hideg miatt még le is fagytam kétszer mire a stadionhoz értem. Öszíntén szólva nem tudom miért jöttem el. Talán azért mert ha még 1 órát el kellett volna töltenem a négy fal között egyedül megbolondulok. Rosszabb esetben felvagdostam volna az ereimet. A lelátón foglaltam helyet és bármennyire szerettem volna a játékosokra koncentrálni nem ment. Valamiért nem. Pedig csináltak rengeteg vicces dolgot. Teniszlabdával kezdek el játszani és láttam hogy törik magukat azon hogy engem jobb kedvre derítsenek. De nem ment. Hiába próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra abból csak egy fintor lett. Komolyan hogy lehetek ilyen szánalmas? Arcomat a kezeimbe temettem és kedvem támadt sírni de nem tehettem. Erősnek kellett maradnom. Épp összeszedtem magam mikor a mellettem lévő szék hangos nyikorgással tudtomra adta hogy vendégem érkezett. Érdekldöve pillantottam fel és bátyám aggódó pillantásával találtam szembe magam.

-Nills jól vagy?-fogta meg a kezem. Nem válaszoltam csak szorosan megöleltem. Nem érdekelt hogy izzadt vagy ilyesmi. Ez engem soha nem zavart.

-Én annyira sajnálom hogy tegnap úgy kiakadtam!-motyogtam-Nem tudom mi ütött belém. Vagyis de tudom és tényleg sajnálom!-néztem a szemébe.

-Hé nincs semmi baj!-szorította meg a kezem-Minden rendben lesz oké? Csak többet ne csinálj ilyet! Aggódtunk érted!

-Hát már bocs de ez nem úgy tűnt. Haza se jöttetek!-vetettem a szemére.

-Nos igen az úgy volt..-vakarta meg a fejét.

-Tudni akarom?-húztam fel a szemöldököm.

-Nem hiszem!-rázta a fejét. Ebből már rájöttek hogy olyan helyen voltak ahol nem fordulnak meg minden nap.

-Ez kiábrándító!

-Nyugi semmi olyan helyen nem voltunk amire te gondolsz. Csak kocsmáztunk egyet és nem épp józan állapotba keveredtünk haza!-vallotta be. Az elején tényleg azt hittem hogy valami egy éjszakás kalandba keveredtek de jó volt tudni hogy nem. Ezután lementem és a fiúktól is bocsánatot kértem. Szerencsére megértők voltak és csak egy ölelés kíséretében annyit mondtak  hogy többet ilyet ne csináljak. Az edzés végével visszamentünk a szállodába és mindenki elvonult pár órára a szobájába, majd Szabi kitalálta hogy üvegezzünk. Elsőnek nem akartam belemenni a játékba de miután már mindenki benne volt úgy döntöttem hogy oké nem veszíthetek vele semmit. Laci és Máté közt kaptam helyet a játékot pedig Barna kezdte. Az első 10 pörgetésből szerencsémre kimaradtam, de hála drága egyetlen Nagy Lacinknak Ő valahogy összehozta azt hogy én kerüljek sorra.

-Felelsz vagy mersz?-húzogatta a szemöldökét. Kicsit félelmetes volt.

-Felelek!-vágtam rá rögtön.

-Azt hittem bevállalós leszel de nem baj!-legyintett-Tetszik neked valaki a csapatból?-szögezte nekem a kérdést. Számítottam rá hogy valami ilyesmivel fog traktálni szóval nem lepődtem meg. Csak kicsit. Hazudni nem akartam ezért úgy döntöttem igazat fogok mondani.

-Igen!-bólintottam majd lehetőséget sem hagyva a további kérdéseknek pörgettem. Az üveg drága bátyámnál állt meg aki a merést választotta.

-A górénak ugye van egy lánya?-fordultam Máté felé aki csak bólintott. Ördögi vigyorra húztam ajkaimat majd bátyám felé fordultam.

-Menj át Mocsai Lajoshoz és valld be neki hogy szerelmes vagy a lányába!-amint kimondtam vigyorom még szélesebb lett Kori pedig elképedve nézett rám. Ha már játszunk játszunk nagy tétekben. Tesóm elindult küldetésére majd úgy 10 perccel később vissza is tért.

-Na mi volt?-érdeklődtek izgatottan a többiek.

-Utállak!-nézett rám ebből levettem hogy nem épp mentek simán a dolgok-Komolyan ilyen kínos dologban már rég volt részem!-temette arcát a kezeibe.

-Ennyire jól ment?-nevettem.

-Mindent el kellett neki mesélnem. Hogy honnan is ismerem a lányát aztán hogy ezt így hogy merészelem elmondani neki. Aztán további 5 percbe telt mire elmondtam neki hogy ez csak kamu volt a húgom találta ki mert üvegezünk. Aztán leordította a fejemet hogy mégis milyen hülye játék ez! Csak kicsit akadt ki!-fújta ki a levegőt én pedig jókat derültem rajta. Ez a jókedv egész addig tartott míg a bátyám ki nem pörgetett engem. És a legszörnyűbb az egészben az volt hogy már nem választhattam azt hogy Felelek nekem Mernem kellett. Reménykedtem hogy a sors kegyes lesz velem és nem kapok hülye feladatot de...ez nem történt meg.

-Mivel kölcsön kenyér visszajár tartja a mondás-kezdet bátyám-kedves leszek és nem kell egy egész emeletet menned ahhoz hogy teljesítsd a feladatod! Oh nem!-nevetett fel amitől kicsit megrémültem-Csak Csasziig kell menned!-na itt még a vér is megfagyott ereimben. Kidülledt szemekkel figyeltem bátyámat és legszívesebben most elültettem volna magam egy autóval-Szóval csókold meg a mi egyetlen Császár Gáborunkat!-mondta ki a végszót. Pár másodpercig csak ültem egy helybe aztán erőt vettem magamon és megindultam Csaszi irányába. Leültem mellé és épp készültem megcsókolni mikor valaki benyitott az ajtón. Isten mégis szeret! Mocsai Lajos volt aki megzavart mindent. A fiúkat elküldte a saját szobájukba feloszlatva ezzel a kis játék délutánunkat. Megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem. Hiába szerettem volna megcsókolni Csaszit nem itt és most mindenki előtt...